|
Hello december, hello zh-időszak, hello vizsgák2018.12.04. 17:33, Anna
Hihetetlen, hogy már december van. Kevesebb, mint 3 hónap, és a szülinapom is itt van. Nem akarok öregedni. :( Már épp csak kezdtem magbarátkozni azzal, hogy 21 vagyok. Kezdtem megszeretni, erre pikkpakkbumm viszlát. Elrepült az év. Mondjuk erről siránkoztam már valamelyik előző posztomban is, de akkor is. Annyira hihetetlen.
Mindenesetre, elég izgalmas lesz ez a hónap - már a hétvégén készülhettem az utolsó országismeret zh-mra, amiből egyébként csak kettő van, és az előző karó lett. Így hát, mit lehet tenni, 15 oldalnyi tanulnivalónak neki kellett állnom. Mondanom sem kell, ma már az ír protestánsokkal álmodtam, és végig Rhodri the Great neve járt a fejemben (de tényleg! nem hazudok).
Szombatra kiderül az eredmény, ha pocsék lesz, szerencsére még lehet javítót írni. Úgy érzem, azért nagyrészt tudtam, de biztos vagyok benne, hogy néhány dolgot elrontottam. De azért nagyon szorítok, hogy ne kelljen javítót írni, és ez az első próbálkozás is legalább valami kettes-hármas szintet elérje. Hiába tanultam tényleg, hajlamos vagyok arra, hogy leblokkolok és rosszat írok, figyelmetlen vagyok. Konkrétan nem is merem azt írni, hogy úgy érzem jó lett, mert aztán mindig csalódnom kell. :D Befejezvén az egészet úgy éreztem, hogy na jó, mindenhova tudtam írni a témához kapcsolódoan, a kettes csak biztos. Csak! Mondjuk jobbat szeretnék mint egy kettes, de már beérem azzal is.
Ezen kívül más miatt annyira nagyon nem izgulok, még kell beadandót csinálnom, esszéket írnom, de azért valahogy csak helyt tudok majd állni. Lingviszikát bukom, az már nem is érdekel, beletörődtem, megoldom valahogy, nem adom fel. Mármint ezt a jegyet elengedtem, aláírást meg sem kapom, már be sem jártam ezekre az órákra, de úgy összegségében megpróbálok nem összeroskadva sírni a sarokban azért, mert ez a tárgy nem sikerült. Sőt, nem rég hallottam egy csoporttársamat panaszkodni, aki nyelvfejlesztésen volt ennél a tanárnál, hogy még a kettes sem tuti neki - na, hát ugyanaz a tanár. Először elszörnyedtem, hogy mégis hogy lehet az, hogy valakinek középfokú nyelvvizsga megvan, és nyelvfejlesztés c. tárgynál bukás fenyegeti, de amikor összetettem a képet, hogy kicsoda is tanítja, igazából csak sajnálatot éreztem iránta. Mert ráadásul a nyelvfejlesztés alap, kötelező, kb mindenhez elvárás, sokkal jobban meg lehet szívni, ha abból az ember bukik, mert azt hiszem akkor az alapvizsgát sem teheti le második félévben. Hát, a legjobbakat neki, és megannyi szerencsét. Hálát adok az égnek, hogy végül csak egy tárgyat vettem fel ehhez a tanárhoz, és ez is ""csak"" 2 kredit, nem 5 legalább.
A többiből meg annyira nem is leszek vészes - nyelvfejlesztés 4-5, nyelvtani rendszerezés ha mákom van szintúgy akörül, de nem akarok nagyképűen tippelgetni, mert nem is tudom, hogy kb az utolsó 3 teszt hogy sikerült. Akkor még a többi tárgy ami van, ott sincsenek szar jegyeim (bár ez még változhat végülis), így azért a lingvisztikán kívül nincsenek is annyira rossz eredményeim. Mondjuk az országismeret első zhm miután egyes lett, az nem jó, de ha minden jól megy, és nem kell a mai zhból javítót írnom, csak abból, akkor rá tudok koncentrálni az anyagra (a kettő helyett), és tán felhúzhatom azt a rusnya karót.
Mindenesetre, mióta megírtam azért jobban érzem magam. Kevesebb feszültség.
Mondjuk most izgulhatok szombatig. Remélhetőleg csütörtökig azért jut valamennyire a tanárnő (aki amúgy az egyik kedvencem), mert akkor a másik hozzá felvett órámon rákérdezek, nem bírom ki. :D
Ehh, elég összevisszák ezek a bejegyzések, de igazából ez az oldal amolyan napló nekem főként, ahova úgy írok, ahogy akarok. Jóezígy.
| |